Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amelle Berrabah egy angol pop énekesnő, aki karrierje kezdetén a nővérével alapított Boo2 bandában énekelt, majd Mutya Buena távozását követően felkérték arra, hogy legyen tagja a Sugababes nevezetű lánycsapatnak. Kétszer is letartóztatták karrierje során, most pedig legújabb lemezén dolgozik.

Sugababes (2005-2014)
2005-ben csatlakozott a csapathoz. Harmadik felállással kettő album jelent meg [Change és Catfights and Spotlights] de ezek nem voltak olyan sikeresek mint az elöző négy album. Eredetileg Amelle-t rúgták volna ki de mivel Heidi is ki akart lépni ha Amelle megy így neki kellett menni állítolag Amelle-t folyton piszkálta és állandóan fiúnak csúfolta a rövid haja miatt. A negyedik felállással csináltak egy albumt [Sweet 7] 2011-ben jelent volna meg a nyolcadik album de a 'Freedom' sikertelensége miatt a csapat 2012-ben piheni fog. 2014-ben oszlott fel a csapat.

Szóló karrier (2012-jelenleg)
Jelenleg dolgozik az első önálló albumján amit 2012. szeptember 9-én jelenik meg. Jelenleg cím nélküli. Később az album megjelenését törölték mivel még nem volt kész. 2013 májusban bejelentette, hogy június végén jelenik meg az első kislemez majd az album egy két héten belül. Június végén egy műsorban akusztik verzióban előadta az új kislemez dalát 'Love is All We Need' Egyik interjúban elárulta, hogy az album Wrigley's Extra vagy Come on-nak nevezi el ami 2017-ben jelenik meg.
2017. December 25-én jelentette be, hogy terhes.

A Diszkográfia az Amelle Berrabah aki 2005-2012 volt tagja a Sugababes-nek. 2009 közepén jelent meg a Never Lrave You az egyetlen olyan kislemez ami első helyezett ért el egyedül egy Sugababes tag. 2012. óta dolgozik az első albumján.

Kislemezek:

Év Cím Helyezések Minősítették
UK Ire Eur Ned Aus Hun Swi Nor Swe
2009 Never Leave You
(with: Tinchy Stryder)
1 2 5 - - - - - -
  • UK: Ezüst
2013 Love is All We Need
(with: Adam J & Nightcrashers)
- - - - - - - - -  
2014 Summertime - - - - - - - - -  

Videók:

  • 2006: Red Dress
  • 2006: Follow Me Home
  • 2006: Easy
  • 2007: Walk this Way
  • 2007: About You Now
  • 2007: Change
  • 2008: Denial
  • 2008: Girls
  • 2008: No Can Do
  • 2009: Never Leave You
  • 2009: Get Sexy
  • 2009: About a Girl
  • 2010: Wear My Kiss
  • 2011: Freedom
  • 2013: Love is All We Need
  • 2014: Summertime